2014. nov 26.

Indulás

írta: Cégvezetés
Indulás

Szeretném megosztani veletek, hogy miért is vagyok itt. Munkáim során sok tapasztalatot szereztem a vállalatok irányításában. Dolgoztam multinacionális és hazai cégnél, kis- és nagykereskedelem valamint gyártás területén is. Mindvégig vezetőként, felső vezetőként. Sokat tanultam, fejlődtem az évek alatt. Tudásom nem lexikális. Mindent a gyakorlatban, terepen tanultam meg.


A minap üzletről beszélgetem egy kedves barátommal. Elmondta, hogy felépítette álmai cégét és a hozzátartozó falusi szálláshelyet. Sokat dolgozik rajta az egész család, de az eredmények még sem úgy jönnek, ahogy kellene. Tudja, hogy sok mindent kellene még tenni: piackutatás, honlap kezelés, marketing és kereskedelem területén is, de már nincs ereje. Ő azzal szeretne foglalkozni, amihez ért, és amiért feláldozott mindent. Ő kitakarítja a vendégházat, kenyeret dagaszt a kemencénél, pálinkával várja a vendégeket, de ne neki keljen foglalkozni azzal, hogy eladható legyen a szolgáltatása. Persze nem nagy tőkével rendelkezik és nem is szeretné a féltet álmát valami puccos menedzserre bízni. Ő egy jó szakemberre szeretné ezt bízni, rám.


A barátok persze ott segítenek, ahol tudnak. De minden vállalkozónak nincs ilyen barátja. Így arra jutottam, hogy ha mindenkinek nem is tudom megoldani az ügyes bajos dolgait, azért azokkal megpróbálkozok, akik elolvassák a bejegyzéseimet.


Lehet, hogy sokszor túl kézenfekvő dolgokról fogok írni, máskor meg olyan leszek, mint aki egy másik bolygóról jött. De ha követed a blogomat, ígérem hamarosan könnyebb lesz a cég napi ügyes bajaival foglalkozni.


Sőt arra szeretnék mindenkit buzdítani, hogy hozzászólásaival segítsen engem a kitűzött úton tartani. Remélhetőleg sok értékes tartalommal lesztek gazdagabbak és talán a végén barátok is leszünk   

Szólj hozzá

marketing kereskedelem pénzügy vállalkozás humán cégvezetés